Difficult Life - 2. fejezet : 6.38

 

Következő este kíváncsian néztem a tv-t, hátha bevágnak egy apró részletet Robert Pattinson vacsorájából. De hiába. Így hát úgy döntöttem előveszem a Notebookom, és körbenézek a neten. Megnéztem az e-mailjeimet, és örömmel láttam, hogy kaptam a cégtől üzenetet.

- Ez az! – kiáltottam fel, és kimentem a konyhába egy pohár borért. – Ezt meg kell ünnepelnem. Kár, hogy nincs itt Jasmin, hogy vele koccintsak, de hát, azért annyira neki sem rossz ma este. – visszamásztam az ágyra, megkerestem a kedvenc képemet Françoisról és magasba emeltem a poharamat. – Az elkövetkezendő pár hétre! – aztán felhajtottam a tartalmát.

Mástól is érkezett levelem. A bátyám írt, a héten jön Chemsfordba, és ha ráérek, szívesen meglátogatna. Megnéztem a naptáram. Nem jó. Pont egy nappal előtte megy a repülőgépem Münchenbe. Válaszoltam neki, aztán kimentem a konyhába, és elmostam a vacsimról maradt dolgokat.

Másnap korán ébredtem. A telefonom ébresztett. Szokásomhoz híven, megint együtt dalolásztam Jason Deruloval, bár lehet, hogy jobb megközelítés, ha inkább azt mondom, álmosan nyöszörögtem vele.

- Halló.

- Szia! Ne haragudj, hogy felébresztettelek. – felismertem Jasmin lelkes hangját. – Zoé, átmehetnék hozzád valamikor, vagy átjössz majd? – őszintén szólva jobban esett volna, ha még alhatok egy kicsit, ameddig átér hozzám.

- Persze, gyere! Várlak! Szia! – letettem a telefont és visszaestem az ágyba. Csak kíváncsiságból ránéztem az órára. 6.38. Szent Isten! Nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen korán ébresszenek.

Összeszedtem magam, felkeltem, és elvánszorogtam a fürdőszobába. Langyos vízbe zuhanyoztam, hogy felébredjek. Utána pirítóst készítettem, és előszedtem a konyhai szekrényből a szamócalekvárt. Épp leültem az asztalhoz, amikor csöngettek. Biztos Jasmin jött meg. Megint ránéztem az órára. 7.32. Odamentem az ajtóhoz, és beengedtem a vendégemet.

- Gyere, éppen reggelizek, kérsz egy falatot? – kérdeztem tőle.

- Nem, nem, köszi. Idefele beugrottam a fornettishez. – nagyjából ekkor esett le. Ha nem megy reggel fornettishez, akkor már 7re itt van? Bele se mertem gondolni, hogy milyen lett volna, ha korábban jön.

- Na, akkor mesélj, hallgatlak. Ne haragudj, de nekem közben muszáj ennem, mert lassan el kell indulnom a munkába.

Innentől fogva én csak hallgattam és igeneltem. Bólogattam, mosolyogtam. Nagyon ritkán feltettem egy rövid kérdést, amikor éppen levegőt vett.

- Megérkeztem a Hotel Palace elé, és le akartam parkolni a járda mellé, mire rám szólt az egyik ajtón álló, hogy nekünk külön helyet szántak a garázsban. Eligazított, hogy merre menjek, aztán lifttel felvitt a recepcióhoz. Még senki sem volt ott. Nem baj, gondoltam, inkább korábban érkezem, minthogy elkéssek. Ott álldogáltam, és a telefonomban kutattam, hogy milyen terveim vannak a következő hétre, amikor futólag valaki megszólított. „A kulisszák mögé szeretnél bejutni?” - kérdezte Robert. Felnéztem, és úgy éreztem, menten elájulok. Igennel feleltem, mire mondta, hogy menjek utána. Elvisz kocsival, ugyanis ő is most indul a helyszínre. Ő közben már rohant a lifthez, én pedig ellenkezni kezdtem. „Nem, megvárom a többieket! De azért köszi!” El sem tudod képzelni, hogy éreztem magam – fűzte hozzá röviden. – Addig erősködöt, ameddig el nem indultam a lift felé. Olyan furán éreztem magam. Leértünk, és elindultunk a kocsija felé. 10 perc alatt odaértünk a helyszínre, közben arról érdeklődött, honnan érkeztem, mivel foglalkozom, és tudod, csupa olyan dolgot kérdezett, amit ismerkedéskor kérdezni szokás. Én is szívesen tettem volna ezt, de nem jutott eszembe semmilyen normális kérdés. Végül megkérdeztem tőle, hogy nagyon fárasztó-e a munkája. – rámosolyogtam Jasminra. – Jó, hát nem jutott jobb eszembe. Aztán mesélni kezdett. Közben egy újabb lejáróra állt, aztán kinyitották a garázsajtókat. Megérkeztünk. Kiszálltunk, aztán kimentünk az udvaron keresztül egy sötét helyiségbe. Odaköszönt a barátainak, én meg csak ott álltam. Annyira kívülállónak éreztem magam. Már éppen odáig jutottam, hogy elkezdem volna magamban magamat szidni, hogy mért kellett eljönnöm, amikor visszajött, és mondta, hogy Jason mindent megmutat, ami érdekel. Aztán elment forgatni. Összeismerkedtem Jasonnel, tök rendes hapsi. Idősebb, olyan 40 körül lehet, de nagyon humoros ember. Megmutatott egy csomó mindent, aztán megkérdezte, hogy nem 5en kellene-e itt lennünk, mire elmagyaráztam neki, hogy Robert ragaszkodott hozzá, hogy ne ácsorogjak a recepciónál. Kicsivel később megérkezett a másik 4 lány is. A legidősebb is maximum 16 lehetett. Ezek után még furcsábban éreztem magam. Mondjuk érthető. Vicces volt, képzeld, azt hitték, hogy én is ott dolgozom. Aztán vacsoránál elmagyaráztam nekik, hogy engem is beválogattak erre a délutánra. Amúgy a vacsora is finom volt.

Lassan végeztem a reggelivel. Nem bírtam ki nem szóljak közbe. – És Robert milyen volt? Meséld már! Mit vett fel estére, meg ilyenek. Hogyan viselkedett?

- Hát, amikor felvett a recepción, olyan volt, mintha 100 éve ismerne, egészen a fogatás végéig ilyen volt, aztán ott ugye elválltak az útjaink, mert minket még körbe cipeltek a forgatás különböző helyszínein. Vacsoránál találkoztunk. Egy fekete ünnepi gatyát vett fel, meg egy világoskék inget. Természetesen nem gombolta be végig. – itt elmosolyodtam. – Aztán nekiálltunk enni. Egy hosszú asztalhoz ültettek minket. Ott volt Rob asszisztense is, meg a rendező, meg még páran, akikkel együtt dolgozott. A lányok olyan kérdéseket tettek fel, hogy csak néztem. Első kérdés az volt, hogy hogyan kezdődött ez az egész, hogy ő színész akar lenni. Aztán gyorsabb tempóban haladtunk, és olyan kérdések is felmerültek, hogy hány barátnője volt, meg hogy egyik iránt se érzett-e olyat, hogy feleségül akarja venni. Csak néztem. Azt hittem, azért egy 16 éves ennél diszkrétebb is tud lenni. Rob eleinte csak mosolygott a kérdésen, aztán az asszisztense mondta, hogy nem kell válaszolnia, ha nem akar. De aztán válaszolt. Túlléptünk ezen a témán is, aztán Rob egyenesen nekem szegezte azt a kérdést, hogy mire vagyok még kíváncsi, ugyanis a többiek már vagy 10 kérdést feltettek, míg én ezalatt csak hallgattam. Nem jutott eszembe semmi, tudod, ilyen hirtelen, eléggé sokkolt, hogy mindenki rám figyel. Aztán véget ért a vacsi és elbúcsúztunk tőle. Szépen sorba haladtunk, megint utolsó voltam, mint mindenben. – nem akartam felhozni neki az „optimista leszek, amíg meg nem halok” dolgot, úgyhogy inkább csendben maradtam. – Mindenkinek aláírt egy képet, amin ő volt rajta, és kaptunk 2 puszit is. Itt eszembe jutott egy kérdés. Fel is tettem, minden szorongás nélkül. Milyen parfümöt használ? Elmosolyodott, aztán válaszolt. Kikísért minket a Hotel Palace elé, és csak ekkor jutott eszembe, hogy nekem a garázsban van a kocsim. Vissza akartam menni, de a biztonsági nem engedett. Rob valószínűleg hallhatta, hogy kivertem a hisztit a biztonságinak, és hátra fordult. Intettem neki, hogy jöjjön vissza, mire magára mutatott, hogy ő? Én meg nagyban bólogattam. Visszajött, és alátámasztotta, hogy tényleg ott maradt a kocsim a parkolóban, mikor elvitt a forgatásra, mellesleg megdicsérte, milyen aranyos kis kocsi. „Hihetetlen, egyből azt hiszik, hogy bomba van nálam, és veszélyeztetni akarom az életed!” - mondtam Robertnek. Nevetni kezdett, és alig tudta abbahagyni, nem gondoltam volna, hogy ennyire vicces, amit mondtam. Elkísért a liftig, aztán, mikor a búcsúra került a sor, kijelentette, mennyire örült, hogy véletlenül egy felnőtt nő is bekerült a csapatba, és nem csak tinik. Mindketten nevetni kezdtünk, aztán becsukódott a lift ajtaja. A többi az meg már nem érdekes, azt csak a hazaút volt.

- Látom, nagyon feldobódtál a tegnaptól! – fűztem hozzá gyorsan.

- Viccelsz? Nagyon érdekes volt minden. Meg hát, jó volt Robertet élőben is látni. – mondta, mintha ez teljesen lényegtelen lenne. Mindketten nevetni kezdtünk, aztán Jasminnak hirtelen az arcára fagyott a mosoly. – Valamit viszont elfelejtettem.

Egyből tudtam, mire céloz. Vonakodott is tőle az elején.

- A kalapot, igaz? – kérdeztem. Bólogatott. – Nem baj, nem halok bele. De nem hagytad el, ugye?

- Dehogyis! És a csizmád is megvan még! – mosolygott.

Még beszélgettünk néhány szót, aztán mindketten elindultunk a munkahelyünkre. Jó volt, hogy egy cégnek dolgoztunk, csak különböző területeken. Ekkor jutott eszembe. El is felejtettem mondani neki, hogy sikerült, és beválogattak François új filmjéhez.

Difficult Life - 1. fejezet: „Nem fogod elhinni mi történt!”

Hazafelé ballagtam egy átlagos keddi délutánon. Narancssárga esernyőmet, néha kissé magam elé kellett tartanom, hogy ne fújja bele a szél az arcomba a kis esőcseppeket. Útközben beugrottam a lakás alatti kisboltba. Nem volt otthon se tea, se gyümölcs.

Miután bevásároltam, felmásztam a 2. emeleti kis garzonlakásomba. Nagy nehezen kinyitottam az ajtót, a kulcs majdnem kicsúszott a kezemből, mert amikor benyomtam a kódot a kaputelefonon, vizes lett a kezem. Bementem az ajtón, és egyből belebújtam az otthoni papucsomba. Igazából egy vastag, téli zokni volt, de jobb volt papucsnak nevezni, ugyanis anyámék mindig arra neveltek, hogy húzzak papucsot, bárhol járok. Kicsit módosítottam a papucs fogalmán.

Épp leraktam a konyhaasztalra a megvásárolt dolgokat, amikor megcsörrent a telefonom. Jason Derulo egyik száma szólt, amíg fel nem vettem a telefont. Szerettem a csengőhangomat, így sokszor énekeltem egyet, mielőtt felvettem volna a telefont.

- Halló! – szóltam bele a készülékbe.

- Nem fogod elhinni mi történt! – hallottam barátnőm jókedvű hangját.

- Nem, ameddig el nem mondod. Jól érzem, hogy mindjárt kiugrasz a bőrödből? – nem is foglalkozott azzal, mit mondtam neki. Belekezdett a kis történetbe.

- Tudod, néhány hónappal ezelőtt, volt egy ilyen buta nyereményjáték-szerűség, amin mindketten nevetni kezdtünk. Tudod, hogy minden tízezredik ember, az első 50ezer vásárló közül, blablabla… emlékszel erre?

- Persze. Azon röhögtünk, hogy tuti, hogy a 9999ik vásárló leszel.

- Fogalmam sincs hányadik lettem, de most találtam a levélládában egy levelet, amiben egy jegy van. Megnyertem!

- Micsoda?! – nem akartam elhinni. – Piszok mázlista vagy! – ekkor eszembe jutott, hogy ugyanúgy viselkedünk, mint a 15 éves tinik. – Szóval megnyerted! – mondtam higgadtan, és próbáltam nem pánikszerűen sikítozni barátnőm fülébe. (Ami egyébként nem volt rám jellemző.) – És mikor lesz ez az ünnepi vacsora vagy mi is az? – érdeklődtem. Hallottam, ahogy kinyitja a borítékot, és széthajtogat egy papírt.

- Olvasom. – hallottam, ahogy Jasmin hangosan, mégis zümmögve végig olvassa a levél lényegtelen részét, már ha ennek volt olyan része. - Itt van. A meghívottakat július 19.-én 16órai kezdettel várjuk a Hotel Palace recepcióján. Innen elvisszük Önöket a helyszínre, ahol a színész éppen forgat. 2 órán keresztül szemtanúi lehetnek, hogyan készül a film, majd utána maga Robert Pattinson és a vele dolgozó színészek vacsoráján vehet részt!

- Nem hiszek a fülemnek.  Te tényleg Roberttel fogsz vacsorázni? Ez elképesztő!

- Nekem mondod! El sem tudom hinni, hogy ilyen megtörténik velem. Velem semmi jó nem történik. Ez is biztos valami félrecímezési dolog. – már megint kezdi.

- Ne legyél már ilyen pesszimista! Inkább örülj annak, hogy megismerkedhetsz egy sztárral. Tudom, ha 3 évvel korábban jött volna ez az ajánlat, lehet, hogy te magad tettél volna neki házassági ajánlatot. – hallottam, hogy nem szól semmit a vonal másik végén. Megéreztem, hogy elszégyellte magát. Aztán folytattam. – Jaj, tudod jól, hogy nem cukkolni akartalak. Gratulálok! Nagyon örülök, hogy megismerkedhetsz Vele!

Nagy csönd támadt, aztán hallottam, hogy a háttérben csörög egy telefon: nyilván a vezetékes telefon.

- Bocsi, de most le kell tennem! Tudod, anyuéknál vagyok, fel kell vennem, hátha valaki fontos. Majd holnap jelentkezem. Szia!

- Jó legyél!- búcsúztam el tőle.

Ez a hír kissé váratlanul ért. Alig értem haza a munkából, máris hívnak és egy ilyen hírt közölnek velem. Úgy érzem magam, mintha legalábbis Hugh Grant-tel telefonáltam volna.

Nagyon örültem, hogy Jasminnak mégis sikerült az álma, még ha gyerekkori, akkor is. Vele az egyetemen ismerkedtem meg. Manchesterbe jártunk egyetemre. Miközben mindenkinek az volt a célja, hogy felvegyék a Harvardra, nekem egyetlen álmom az volt, hogy ruhákkal foglalkozzak. Nem csak nekem. Jasnek is. Így futottunk össze az egyetemen. Szobatársak lettünk, és idővel összebarátkoztunk. Ő azóta divattervezőként dolgozik, én pedig mindenféle filmsztároknak az öltözékeit válogatom, kor, divat és film szerint. Így már megfordultam Anne Hathaway és Adam Sandler mellett is. Sokszor kérdezte tőle Jas, miért nem pályázok meg egy állást Robert mellett, hiszen én is nagy Robert kedvelő vagyok, de ő természetesen milliószor jobban szereti Robot. A válasz pedig, hogy miért nem próbáltam meg valóban, fogalmam sincs. Talán majd egyszer.

A következő 4 napban nem is találkoztunk. Jasmin csak a nagy nap előtti estén ugrott fel hozzám. Megmutatta, milyen ruhát vett a vacsorára, és kikérte a véleményem, hogy szerintem jó lesz-e. Egy fehér- drapp- kék kockás inget vett elő a táskájából, és egy drapp hasított bőr mellényt. Innentől fogva 2 verzió volt. Hozott egy világoskék hosszúszárú farmert, ami tök jól illett az inghez, meg egy sötétbarna gatyát, ami jól ment a mellénykéhez. És a legvégén elővett a táskájából egy tornacipőt: méghozzá egy fehér tornacipőt. Mindig tudtam, hogy Jasminnak jó ízlése van, de ez a cipő kicsit kiábrándított. Mondtam, hogy vegye fel a ruhákat, de a cipőt hagyja. Mire visszaértem a hálószobámba vezető folyosóról, már felöltözött. Egy barna, térközépig érő, srégen vágott, hasított bőrcsizmát hoztam a kezemben. Lapos talpa volt, csak semmi magas sarkú!

- Na ne! Ezt nem! – ellenkezett.

- Dehogynem! – mondtam neki. –Vedd fel, meglátod, tök jól megy majd hozzá. – felvette, és elindult a bejárati ajtó melletti tükör felé.

- Nem, én ezt nem veszem el. Ez a kedvenc kiegészítőd. Tudom, hogy mennyire félted.

- Gondolod, hogy odaadnám, ha nem bíznék meg benned? Ne hülyéskedj már! – köszönetképpen odarohant hozzám, és megölelt. – Eskü, úgy vigyázok rá, mintha a sajátom lenne.

Végignéztem rajta, de tudtam, hogy valami nem stimmel. Valami még hiányzik. Megvan.

- Egy perc és itt vagyok. Elfelejtettem valamit. - egy cowboy kalappal tértem vissza, ami meg volt hajlítva a két oldalán. – Tessék. Vedd fel!

Néhány másodpercig ellenkezett, de aztán egy jelentőségteljes pillantással hatni tudtam rá. Tök jól nézett ki.

- Csini vagy! Anyám, ha Robert meglát, nem lesz szükség a te házassági ajánlatodra. Előbb fog kapni az alkalmon, mint te! – mondtam a végén elviccelődve.

Miután visszaöltözött rendes utcai ruhába, behívtam, hogy vacsizzunk együtt. Csajos estét csaptunk. Az elején komolyan elbeszélgettünk a múlt hetünkről. Elmeséltem neki, hogy megpályáztam egy helyet, a kedvenc színészem, François Göske mellett. Ő is örült neki. Megint előhozakodott azzal az ötlettel, hogy pályázzak meg egy helyet Robert új filmjében.

- Majd, ha éppen szabad leszek. – mentegetőztem.

- Megígéred! – szólított fel.

- Jó, megígérem. – mintha nem lett volna tök mindegy, úgyis megvan neki a saját öltöztető nője. És neki beleszólása van a filmbe is. Annyira mindegy volt. Egyelőre annak is örültem, hogy pozitív visszajelzést kaptam François filmjének lehetőségeiről.

10 óra tájt elbúcsúztunk, és sok sikert kívántam neki másnapra, mire visszakérdezett, hogy minek? Az agyam eldobom. Hogy lehet valaki ennyire pesszimista! Ha hazajön első dolgom lesz, hogy kiképzem egy „optimista leszek, amíg meg nem halok” kurzus keretében.

Üdv a blogon! :)

Sziasztok! :)

Pár mondatban arról, hogy mért is nyitottam ezt a blogot. Már régóta írogatok, de csak most szántam rá magam, hogy megmutassam az irományaimat a "nagyvilágnak", Nektek!

Nem a legelső írásomat fogom megosztani Veletek, mert előbb tábort szeretnék gyűjteni, és úgy vélem, amivel kezdenék, az népszerűbb lenne (már csak a szereplők miatt is ) :)

Az első történet két barátnőről szól, akik egy cégnél dolgoznak. A történet középpontjában a szerelem és a barátság áll. A főhősnő, Zoé, aki mindig utazgat a nagyvilágban a munkája miatt, így ismerkedik meg a történet többi szereplőjével. Filmsztárok, hírességek közelébe kerül, mint stylist. Legjobb barátnőjével életük minden pillanatát megosztják egymással. Így bukkan fel a történetben például Chad Michael Murray és Robert Pattinson is. A lányok élete egyre jobban bonyolódik, de egy biztos : a barátságuk.

Ha sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket, kérlek legyetek rendszeres olvasóim, és hagyjatok véleményt az írásommal kapcsolatban.

Üdv: Baby Bubble