Hétfő. Egy újabb hét kezdődött, és újabb kemény munka. A tegnapi nap igazából csak ízelítő volt abból, aminek most még csak a kezdetén állok.
Elsőként kimentem a fürdőbe és rendbe szedtem magam, és addig betöltött a notebookom is. Beléptem, és örömmel láttam, hogy e-mailem érkezett Jasmintől.
Szia!
Most nem nagyon vagyok magamnál, úgyhogy bocsi, ha néhol hülyeségeket írtam. Elsőként is küldök egy levelet, amitől ilyen vagyok. Másodperc, és bemásolom. Itt van, parancsolj.
„Kedves Jasmin!
Remélem, nem rémisztettelek meg azzal, hogy írtam Neked. Őszintén szólva, elég furán érzem magam. Nem szoktam még hozzá, hogy valaki ne válaszolna egyetlen levelemre. Persze megértelek. Hiszen te rajongó vagy, nem munkatárs. Na, nem, már megint butaságokat írok. Nem vagy rajongó, legalábbis gondolom nem annyira, mint a tizenévesek. Szóval, ne haragudj, ha esetleg megsértettelek ezzel, hogy írtam neked. Megértem, ha nem válaszolsz, és azt hiszed, hogy… végül is már mindegy mit írok, úgyis eldöntötted, hogy mit gondolsz rólam. :D
Szóval még egyszer elnézést, ha megsértettelek a közvetlenségemmel. További szép napot.
Üdv, Robert
Érkezett: 21:34”
Szóval, mit szólsz? Én totál meglepődtem, mikor megláttam, hogy megint írt. Ez már a második levele. Nem tudom, mért gondolta, hogy megsértett. Nem is sejti, hogy milyen hülye képet vágtam, mikor megláttam a második levelét. Szóval, engem ez sokkolt. Egyébként, megint kezdem magam úgy érezni, mint amikor indult a Twilight saga, és még csak 16 évesek voltunk. Tökre úgy érzem magam, mint egy pisis rajongó. Mit csináljak, hogy ez megváltozzon? Neked mindig olyan jó ötleteid szoktak lenni az ilyen „pánikhelyzetekkel” kapcsolatban.
Még mielőtt megkérdeznéd, hogy válaszoltam-e, igen. Nézd, ezt írtam. Remélem, nem voltam túl közvetlen vele.
„Kedves Robert!
Nem tudom, miért gondoltad, hogy megsértettél azzal, hogy írtál. Szerintem ez butaság, már ha szoktál elkövetni ilyeneket.
Ellenkezőleg, nagyon is örültem, hogy írtál. Őszintén szólva, meg is lepődtem, amikor láttam, hogy nem csak visszaigazoltál, hanem üzentél is.
Csak tisztázni szerettem volna, hogy abszolút nem haragszom Rád. Nyugodtan írj, ha időd van, és valakivel meg akarod osztani a forgatási „élményeket”.
Nem rabolom tovább az idődet, gondolom eléggé fáradt vagy ahhoz, hogy „rajongói” leveleket olvasgass. Egyébként, ha már előjött a rajongó szó, nem igazán tartom magam annak. Inkább felnézek Rád, mint egy példaképre. De nem hinném, hogy rajongó vagyok. A forgatáson is próbáltam úgy viselkedni, mintha egy hétköznapi emberrel beszélnék, és nem egy sztárral.
U.i. Bocs, hogy ilyen lassan válaszoltam.
Üdvözlet, Jas”
Na? Mit szólsz hozzá? Túlságosan hosszú, igaz? Nem kellett volna ecsetelni azt a részt, hogy nem vagyok rajongó. Olyan felesleges dolgokat írtam bele. A fene egye meg. Meg, hogy nyugodtan forduljon hozzám, ha valakivel meg akarja osztani a napi dolgait. Úristen! Mintha legalábbis a húga lennék, vagy valami családtag. Borzasztó. Tök felesleges volt válaszolnom. Most már tuti azt hiszi, hogy én is egy hülye kis rajongó vagyok a több millió közül.
Ráadásul itt panaszkodom a butaságaimról, ahelyett, hogy megkérdezném, hogy veled mi történt. Hihetetlen alak vagyok. Ne haragudj. Szívesen olvasnám a beszámolódat François-ról. Mesélj, milyen Németország? Milyen az idő? Sok munkád van? Szoros a napirended? Interjúkra is elkíséred a színészeket? Minden szabadidődet velük töltöd?
Várom a leveled, és remélem, nem raboltam el túl sok idődet ezzel a levéllel.
Puszi, Jas
Kicsit úgy éreztem magam, mintha valami tsunami ment volna keresztül a szobámon. Elég sok infó, elég sok kérdés. Kétszer is végigolvastam, hogy teljesen tiszta legyen a dolog Jasminal és Roberttel. Jas és Rob, ismételtem meg magamban. Tök jól hangzik, mintha legalábbis már évek óta próbálnám egymás mellé tenni ezt a két nevet. Jó, már megint elkalandoztam. Szóval, végigolvastam a levelet. Ránéztem a notebookon órájára, és meglepve láttam, hogy már fél óra eltelt azóta, hogy leültem a gép mellé. Vagyis már másfél órája ébren vagyok. Volt 10 percem hogy leérjek az étterembe, és még kapjak reggelit. Úgy gondoltam, gyors levélírásba kezdek, és rohanok a földszintre reggelizni.
Drága J!
Nagyon örülök, hogy írtál. Az igazság az, hogy kissé elszámoltam az időt. Elolvastam a leveled, többször is, és meg kell, hogy mondjam, nagyon örülök, hogy megint írt. Kicsit türelmetlen ez a Rob, nem?
Elsőre ez az, ami eszembe jutott. Tudod, csak mindig a legfontosabbat írni. Főleg ha késésben vagy! Márpedig én késésben vagyok. Ne haragudj. Este bővebben kifejtem a véleményem. Ígérem.
Millió puszit küldök, Zoé
U.i. Amint látod, sosem unatkozom”
Hát igen. Épphogy. Az utolsó pillanatban érkeztem meg a reggelihez. Körül néztem az étterembe, rajtam kívül senki sem volt már ott. Csak a pincér, és én. Kikértem a reggelimet, és leültem. Azon gondolkodtam, vajon Anne ma otthon marad-e a tegnapi fejfájása miatt. Vagy vajon ott van már a forgatáson? Jaj, sietnem kéne, mert a végén még leváltom Jaredet, és én leszek az, aki mindenhonnan elkésik. Pedig én nem is járok edzeni, mint ő.
Hamar befejeztem a reggelit, és siettem az udvaron keresztül a nagy terembe, ahová megbeszéltük a találkozót. Bementem, és majdnem sokkot kaptam. Senki nem volt ott. Jézusom, most mihez kezdek? Próbáltam megnyugodni, de nem nagyon sikerült. Anne lépett be az ajtón. Hála Istennek! Végre valaki ismerős.
- Anne, bocsi, hogy elkéstem, ne haragudj… - kezdtem mondani neki, de láthatóan sietett.
- Zoé, bocsi, de most nem nagyon érek rá. Ez a fejfájás egyre rosszabb, nem futottál össze az orvossal? Azt mondta, itt van az épületben.
- Nem, sajnálom. Akkor jobbulást. Remélem, nem komoly a dolog.
- Biztos nem, mostanában gyakrabban fáj a fejem, és tegnap óta már a rosszullét is kerülget. Menj csak be a többiekhez. Valószínűleg, még ma is csak a fotókat készítik. Vagy azokat a jeleneteket veszik, amikhez nem kellek. – mondta, aztán hamar elsietett.
Ott álltam totál egyedül a folyosón, és őszintén aggódtam Annért. Nem tudtam, miért fáj annyira a feje és mért van rosszul, de nagyon sajnáltam, hogy emiatt abba kell hagynia a munkáját aznapra. A terem felé siettem, ahol egy kisebb nappali volt berendezve az egyik jelenethez. Chad és Jared vitatkoztak éppen valamin, én pedig beálltam a kamera mögé, hogy nézzem a jelenetet. Aztán François is belekerült a jelentbe, és őt is felvette a kamera. Én meg csak néztem ki a fejemből. Nem is tudom, min gondolkoztam. Anne fejfájása, Jas és Rob levele. Egyszerre minden eszembe jutott. Nem tudtam rendet tenni a fejemben. Ott álltam a kamera mögött, és George zökkentett ki a gondolkodásból, amikor leállította a fiúkat.
- Oké, kész. Újravesszük. – aztán megszólalt a rendező is.
- Chad, állj közelebb Jaredhez, amint megjelenik a házban François. A nézőknek látniuk kell, hogy ti együtt nőttetek fel, és a veszekedés ellenére is jobban ragaszkodtok egymáshoz, mint Françoishoz.
- Oké. – egyezett bele Chad.
- Helló! – köszönt felém Chad. Még integetett is.
- Hey! – köszöntem vissza.
- Csapó 54! – mondta egy fiatal srác. Aztán hátra vonult a kamera mellé, és bemutatkozott.
- Hello, Jason vagyok.
- Zoé. – mondtam
- Te vagy a stylist, igaz? Örülök, hogy megismerhetlek. Ma valószínűleg egész nap együtt fogunk dolgozni, ha a fiúk végig színészkednek.
Egy ideig jól elbeszélgettünk, de aztán megint kezdtem másfelé járkálni gondolatilag. Elég fáradt voltam. Valószínűleg nem aludtam ki magam. Ma biztos nem maradok lenn olyan sokáig a fiúkkal. Eszembe jutott Anne. Ha nem lesz jobban, megint négyesben fogunk vacsorázni.
Egy óra telt mióta ott voltam, de a fiúk már vagy ötödszörre forgatták ugyanazt az egy jelenetet. Szünetet tartottak.
- Végre! – mondta Chad. – Szia Zoé!- köszönt oda, miközben elfutott mellettem. Értetlen fejet vághattam, ugyanis hátrafelé kezdett futni, és közben magyarázott. – Nem reggeliztem, mert azt hittem előbb végzünk. – és már el is tűnt.
- Szia! – François megállt mellettem. – Rosszul vagy?
- Nem, szia. Csak keveset aludtam. Mi van Anne-nel?
- Nem tudom, azt mondta rosszul van.
- Igen, tudom. Tegnap is ezért nem jött vacsorázni. De ugye nem komoly?
- Nem tudom, nem hiszem. Bocsi, de felmegyek egy pulcsiért. Mikor jöttünk le még tűzött a Nap, most meg… - és az átlátszó ajtó felé nézett.
- Szia, pincér lány! – mondta Jared barátságosan, nem úgy, mint előző nap.
- Szóval jobb kedved van, pizzás fiú? – kérdeztem, de elég savanyú képet vághattam. – Kimegyek levegőzni. Vagy hozzak előtte egy cherry-coke-ot? – kérdeztem tőle kissé flemán. Megrázta a fejét, én meg elindultam a kis udvar felé.
Bementem az udvar túlsó végéből nyíló épületre. Ott voltak elraktározva a ruhák. Mindegyik vállfán lógott, és minden színésznek legalább 4 rakat ruhája volt a filmhez. Anne, Jennifer, Chad, Jared, François, Hugh. Mindegyik állvány végén, ott állt az adott szereplő neve. Vettem a bátorságot, és megnéztem milyen ruhákat szántak Annenek. Nem is volt olyan rossz a választék. Miután végiglapoztam 2 állvánnyi ruhát, úgy döntöttem visszamegyek a „nappaliba”. Meglepődtem, mikor kiértem a házból. Zuhogott az eső, de mintha az ősrobbanás óta nem esett volna. És amin még jobban meglepődtem. Az udvar közepén egy srác állt. Vagy Jason, vagy valamelyik színész. Lehet, hogy utánam küldték, hogy merre bóklászok már megint. Az eső olyan hevesen esett, hogy nem láttam, ki volt az. Aztán mivel nem volt már választásom, az udvaron keresztül kellett visszamenni a másik épületbe. Nem láttam esélyt rá, hogy rövid időn belül csillapodna az eső, úgyhogy nekivágtam az útnak. A fiatal srác még mindig ott állt. Szürke gatyában, és világoskék ingben. Közelebb sétáltam, és felismertem. De nem a termetéről, hanem a hangjáról.
- Vizes póló verseny? Forgatás alatt? Érdekes lánynak tűnsz! – mondta Jared nevetve. Nem tudtam visszaszóljak-e neki azonnal, de inkább csak hagytam, hadd nevessen a saját poénján. Fehér pólóban voltam, végül is jogosan kérdezte.
- Ezt éppen te kérdezed? – vágtam vissza. Világoskék ingén keresztül megláttam izmos testét, de csak fél pillanatig tartottam rajta a tekintetemet. Pedig széles vállai igazán megfeleltek a ízlésemnek.
- Mi lenne, ha ezt benn vitatnánk meg? – ajánlottam, miközben fél perc alatt vizesebb lettem, mintha medencébe dobtak volna.
- Nem akarok vitatkozni. Menjünk! – mondta, és maga elé engedett. Együtt futottunk a kapubejáróig, és onnan néztük az esőt. Kicsit lecsöpögtettük magunkat, amit általában az esernyővel szoktunk művelni, de most mi voltunk az alanyok.
- Szép zápor. Pedig azt hittem, ha eljövök Angliából, itt majd szebb idő lesz. – mondtam.
- Negyed óra, és megint sütni fog a Nap. – állapította meg, mint valami meteorológus. – Menjünk. – elindultunk befelé. Csak a recepcióig jutottunk, anélkül, hogy valakibe belefutottunk volna.
- Ti meg hol voltatok? Mit csináltatok? – kérdezte François. Ő volt az első ember, akivel találkoztunk.
- Kinn zuhog az eső, amint látod. – mondta Jared, és a udvar felé mutatott. És úgy tűnt mintha sietne.
- Öltözzetek át, meg ne fázzatok! – rám mosolygott. – Aztán siessetek vissza.
- Állj, állj, stop. Képeket fogunk csinálni. Az udvaron. – magyarázta a felénk közeledő rendező. – Gyertek, ti már úgyis csurom vizek vagytok. Zoé, te elmehetsz átöltözni, tényleg, nehogy lebetegedj nekünk. Vagy várj csak. – meggondolta magát. – Gyere, lehet, hogy még szükségünk lesz rád. – Már ment is tovább, hogy kérjen a recepcióstól néhány jó vastag pokrócot.
Kicsit megijedtem. Mit akarhat velem? Itt színész fényképezés van, én pedig nem vagyok színész. Csak ekkor jutott eszembe: lehet, hogy be akar állítani Anne helyére? De hát ez törvénybe ütköző és igazságtalan is. Mindkettőnkre nézve. Nem értettem egyet a rendezővel, de mégsem mentem el átöltözni. Az is lehet, hogy vicces lesz. Legalább lesz egy jó kezdő napunk. És lehet, ha készítenek velem is képeket, ezek lesznek életem egy részének legszebb emlékei. Lehet, hogy tök jó buli lesz. Anyám most biztosan nem lenne büszke rám. Nem örülne neki, ha olyanba keverednék, ami nem az én dolgom; ez esetben, beállni a színészek közé. Másrészt, biztos nem hiányozna neki, hogy tüdőgyulladást kapjak.
Újra helló mindnekinek!
Ne haragudjtok rám, amiért ennyi ideig nem írtam, meg volt rá az okom, elhihetitek.Nem feltétlen habostorta az élet egyetem mellett. (arra gondolok, hogy nincs annyi időm mint régen volt, de ne aggódjatok, nagyon élvezem a sulit ;) ) Itt az új fejezet. Most épp szünetem van, szóval remélem, hogy a napokban majd fel tudok dobni több részt is, bár most is rengeteg a tanulni való.
Jó olvasást mindenkinek, BB
